Orson Scott Card - Végjáték

Orson Scott Card - Végjáték

Eredeti cím: Ender’s Game

Eredeti megjelenés éve: 1985

Kiadó: Unio Mystica

Kiadás éve: 2013

Oldalszám: 366

Fordító: F. Nagy Piroska

Fülszöveg:

A Föld újra támadás alatt áll. Egy földönkívüli faj a végső csatára készülődik. Az emberiség túléléséhez egy katonai géniuszra van szükség, aki talán legyőzheti az idegeneket. De ki lesz az?

Ender Wiggin. Zseni. Könyörtelen. Ravasz. A taktika és a stratégia mestere. És gyermek. A Nemzetközi Flotta besorozza katonai kiképzésre, s amint Ender belép új otthonának, a Hadiskolának a kapuin, gyermekkora azonnal véget ér. Az újoncok közül kiemelkedve Ender bebizonyítja, hogy géniusz a géniuszok között. A harci szimulációk koronázatlan királyává válik. De vajon meddig bírja a magányt és a rá nehezedő nyomást? A szimulációkban sikereket ért el, de hogyan fog majd bizonyítani az igazi csatamezőn? Elvégre, a Hadiskola csak játék. Vagy nem?

Véleményem:

Ezt a könyvet még olyan három-négy évvel kivettem a könyvtárból egy (számomra) ősrégi

kiadásban, és végül időhiány miatt, meg azért is, mert nem volt kedvem egy mindjárt széteső, sárgalapos könyvet olvasni az első oldal elolvasása után visszavittem. Aztán most nyár végén megnéztem a 2013-ban elkészített filmet – teljesen spontán jött, húgommal nézni akartunk valamit, és a filmajánló ezt dobta ki, a trailer meg menő volt, ezért belevágtunk -, és teljesen beleszerettem. Asa Butterfield zseniálisan eljátszotta a különc és zseniális Endert, tényleg minden apró rezdülésének jelentősége volt, a történet is nagyon tetszett, jó, nem az a minden pillanatban akció dús sci-fi, amit az előzetes alapján sokan elvártak, de ennek a filmnek nem is ez szolgáltatta a feszültségforrását. Na meg persze a látványról és a zenéről is ódákat tudnék zengeni.

Miután így belehabarodtam a filmbe, teljesen egyértelmű volt, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom, ezért azonnal meg is rendeltem.

És így váltam Orson Scott Card rajongóvá.

A Végjáték minden ízében zseniális könyv, a film hozzá képest sehol sincs. Ettől még szeretem a filmet, mert először azt láttam, de ha a könyvet olvasom először, valószínűleg olyan nagyok lettek volna az elvárásaim, hogy nem tudom értékelni, ezért örülök, hogy ilyen sorrendben ismertem meg a történetet, ahogy annak is, hogy most olvastam el, és nem három évvel ezelőtt, mivel a regény nagyon olvasmányos, de egyben kemény is.

A könyv főszereplője, Ender mindössze hatéves, amikor bekerül a Hadiskolába, ahová a Föld legzseniálisabb gyerekeit gyűjtötték össze, hogy kiképezzék őket egy idegen faj, a hangyok elleni háborúra.

Ender nagyon hamar kitűnik a többiek közül, és egy „kicsit” ijesztő, hogy ilyen fiatalon mikre képes. Egy ilyen kicsi gyereknek a homokozóban kéne játszania, és nem egy katonai iskola legjobb diákjának kell lennie. De ebben rejlik Card zsenialitása, hiszen teljesen hitelesen sikerült ábrázolnia Endert, a többi gyereket és azt, hogy hogyan kezelik a rájuk nehezedő nyomást.

A karakterek egytől-egyig kidolgozottak, ahogy a köztük lévő viszony is. Annak külön örültem, hogy Ender testvérei sokkal nagyobb szerepet kaptak itt, mint a filmben, és hogy így az ő szemükön keresztül nem csak a hangyok elleni háborút ismerhettük meg, hanem a Föld viszonyait is.

Nagyon érdekes volt azt látni, hogy egy ilyen modern sci-fi világban, ahol már népességszabályozás van a túlnépesedés miatt (csak két gyerekük lehet az embereknek, egy harmadikra – Ender is az – már külön engedélyt kell kérni a kormánytól, é ha a kormány úgy dönt, hogy szüksége van a Harmadikra, akkor a szülőknek nem áll jogukban nem odaadni) még fennáll a Varsói Szerződés. Ez nem csoda, hiszen az Ender’s Game 1985-ben jelent meg először, de a kapitalizmusban születettként én ilyen eleggyel eddig még nem találkoztam.

Ez az egyetlen, ami arra utal, hogy a könyvet ilyen régen írták, mivel a sci-fi világ abszolút kidolgozott és hiteles számomra - nem mondom, hogy nagyon mélyen beástam magam a kortárs sci-fi szerzők művei közé, de azért laikus sem vagyok - és Card stílusa is nagyon olvasmányos, ezért ezek alapján meg nem mondtam volna, hogy ilyen régi a könyv. Jó, talán még a hangy elnevezés is régimódi egy kicsit, de összesen ennyi.

A történet izgalmas, végig fent tartja a feszültséget, emellett az írói stílus is letehetetlenné teszi plusz Card rengeteg pszichológiai és etikai kérdést is felvet, amik közül biztos, hogy első olvasásra nem is vettem észre az összeset.

Összegezve tehát ez – mint már említettem párszor – egy zseniális könyv. Ha tehetném kötelezővé tenném a műfaj rajongóinak és a laikusoknak egyaránt, de egy tizennégyes korhatárt minimum raknék rá, bár szerintem még így tizenhét évesen, több száz könyvvel a hátam mögött sem sikerült mindent tökéletesen feldolgoznom, annyira sokrétű és mély mondanivalójú ez a regény.

Történet: 10/10*

Borító: 5/3

Kedvenc szereplő: Ender